Reklámszövegíró

Kiből lesz jó reklámszövegíró?

Örök álmodozókból kreatív kollégákat képzünk. Olyan megvalósítókat, akik az ötleteikkel valódi üzleti problémákat oldanak meg. Akik, ha látnak egy reklámot, azt gondolják: ennél jobbat tudok kitalálni. Kiscsoportos, gyakorlatias óráink a reklámügynökségi munkamenet szerint épülnek fel. Az egyedi portfóliódat, bemutatkozó anyagodat (copy-art) alkotópárokként összeállva dolgozzátok ki. A képzés végére nemcsak hogy képes leszel egy teljes kampány szerkezetét átlátni, de el is fogod tudni készíteni.

Kreatív kollégákat képzünk

2006 óta már több, mint 200 hallgatónk végzett, többségük nagy reklámügynökségeknél helyezkedett el, akik azóta már seniorok, kreatívvezetők vagy ügynökségi vezetők lettek. Sokan visszajárnak oktatni, vizsgáztatni. Új és régi diákjaink az ügynökségi életben is segítik, támogatják egymást. A záró prezentáció során objektív visszajelzést szeretnénk adni, ezért volt diákjainkat kérjük fel a referenciamunkák értékelésére. A legjobb alkotópárosokat gyakorta állásajánlattal is megkínálják.

Hogyan fogunk tanulni?

A legközelebbi kurzus 2024 januárjában indul. Munka mellett végezhető, szombati napokon, jelenléti oktatással. A 12 alkalom során végig a reklámügynökségi működést modellező csoportmunka folyik workshop formában, konstruktív visszajelzésekkel. Képzéseink nagyobb része angolul zajlik, hogy a nálunk szerzett tudással akár külföldön is sikerrel megvethesd a lábad. Az angol nyelvű bemutatkozó anyagoddal a nagyobb hálózati ügynökségek is örömmel fogadnak majd.

Miben egyedülálló a Badschool?

17 év oktatási tapasztalat

20 + 22 év szakmai tapasztalat

A Badschool két szakmai vezetője Füleki Bettina (🇭🇺) és Russel Skidmore (🇬🇧) több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a kreatíviparban, Copywriter és Art Director háttérrel. Kettejük célja, hogy lehetőséget adjanak a gyakorlatban is elsajátítani azokat a készségeket, amiket minden ügynökség keres a piacon.

Füleki Bettina az iskola alapítója, kreatívigazgató, reklámszövegíró, pszichológus, több, mint 20 éves szakmai tapasztalattal. Olyan hazai és nemzetközi márkák kommunikációján koptatta a tollát, mint a Telekom, Vodafone, a Tesco az OTP vagy a Nestlé Chokito. (“Ronda és finom” vagy “Csókolom, nagyon finom volt a kókuszgolyó”. Emlékszel?) A képzés során az ő feladata lesz, hogy az ötletek szöveges továbbgondolásán keresztül átadja a kreatív stratégia és koncepcióalkotás hogyan és mikéntjét.

Russel Skidmore, az iskola szakmai vezetője, aki 22 éves márkaépítési tapasztalattal a háta mögött Londonban, Amszterdamban és Párizsban dolgozott mint Art Director, és kreatívigazgató. Olyan nemzetközi ügynökségek is foglalkoztatták, mint a Walter Thompson, a Leo Burnett, a Lintas vagy akár a DDB. Ezen ügynökségeknek számos díjat is nyert a különböző versenyeken (D&AD, Cannes, British Television Awards, Clio), de az ő kreatív koncepciójából rendezett reklámfilmet már Ridley Scott is.

 

Jelenléti képzés

Kényelmesebb otthon pizsiben ülni és csak belépni a Zoomra? Bizonyára. De kényelemből még nem születtek formabontó koncepciók, nem rajzolódtak ki teljes kampányok és díjakra is érdemes kreatívok. Pezsgő ötletelés, cáfolatok, együttműködés. Erről szól a kreatívipar. A Badschool képzésein pedig pontosan ezt modellezzük le.

Gyakorlat párokként

Akár majd élesben, nálunk is a nemzetközi ügynökségek gyakorlata szerint zajlanak a képzések. Hogy bemutassuk mi vár majd mindenkire az ügynökségi munka világában, a résztvevők végig Copywriter és Art Director párokat alkotnak.

Nemzetköziség (bizony, hogy angolul 🇬🇧)

Képzéseink nagy része angol nyelven zajlik és a bemutatkozó referenciamunkák is eleve angolul készülnek el.

 

  • Brainstorming: rövid idő alatt, sokféle, nem öncélű kreatív ötlet gyártása
  • Az ügynökségi briefekben olvasható tengernyi adat hatékony áttekintése
  • A különálló gondolatok egységes narratívába rendezése
  • Kreatív koncepciók futószalagos gyártása
  • Csapatmunka, gördülékeny együttműködés a kollégákkal
  • Kreatív koncepcióid érthető leírása, kibontása és élő prezentálása
  • Nemzetközi trendek, a vezető márkák kommunikációs stratégiáinak lekövetése
  • Termékből ötlet, ötletből koncepció, ami akár nemzetközi viszonylatban is helytálló

I. A piac megértése

  • A kreatív tervezés alapjai, a szövegírás és art direkció főbb elemei, alapfogalmai.
  • Brief értelmezése: értsük meg, mit akar az ügyfél.
  • A célcsoport mélyebb megismerése, félelmeik, vágyaik “lehallgatása”

II. Koncepció: Kreatív stratégiai tervezés

Sok ügynökségnél már nincs külön stratéga. Ilyenkor a reklámkampány tervezése is a Copywriter (szövegíró) és az Art Director feladata. Ehhez szükség van a kreatív koncepció leírásának képességére és a stratégiai tervezés alapismereteire.

  • Egyedi ígéretek (USP) meghatározása a vevői “insightok” alapján.
  • A helyes pozicionálás gyakorlata.
  • Kreatív stratégia a gyakorlatban: koncepcióalkotás pontról pontra.

III. Kivitelezés: Műfajok és hangvétel

A képzés során nemzetközi példákon keresztül gyakoroljuk, hogyan lehet a különböző műfajok szerinti szöveghosszban és stílusban írni.

  • Reklámüzenet megfogalmazása, átültetése az eltérő platformokra.
  • Műfajok titka: hossz és stílus és az ehhez paszoló layoutok.
  • Haladó storytelling (történetmesélés).
  • Kreatív koncepció a gyakorlatban: módszertan a sikeres koncepciók mögött.

 

Az alábbiakat is alaposan szemügyre vesszük: ⬇

Reklámfilm-tervezési alapok

Bár manapság kevesebb TV reklámfilm készül, az internetre szánt filmeknél is hasznos, ha tisztában vagy az alapokkal. Megmutatjuk, hogyan kell egy reklámszpot alapötletét szinopszisban megfogalmazni, megtanulhatod, hogyan néz ki egy jól felépített storyboard és mik az elengedhetetlen utómunka alapfogalmai.

Kreatív közösségi média-tervezés

Bár a social media platformoknak mindenki alanyi jogon szakértője, a tudatos brandépítéshez egységes kreatív koncepcióban kell gondolkodni. Nálunk ezt a tervezési folyamatot is eltanulhatod, multinacionális cégek példáin keresztül, esettanulmányokkal.

  • Digitális platformok, content stratégia tervezése.
  • Ügyféloldali és ügynökségi meghívott előadók, iparági tapasztalatcsere.

 

A kurzusok max. 25 fővel indulnak, magyar és angol nyelvű oktatókkal.

Összesen 12 alkalom, 1 alkalom 4 tanóra tömbösítve.

A képzéseink során naprakész, azonnal használható gyakorlati szakmai tudást kapsz és egyedi, bemutatkozó referenciaanyagot készíthetsz magadnak. A Badschool egyedülálló szakmai tudástréninget nyújt egymásra épülő tematikus blokkok formájában, kiváló szakmai mentorok vezetésével.

Workshopok felépítése:

A foglalkozás első felében a meghívott szakértő, előadó esettanulmányokon, valós munkákon keresztül mutatja be az adott témakör legfontosabb trendjeit, jó gyakorlatait, struktúráját.

A foglalkozás második részében kiscsoportban, az adott szakértő vezetésével modellfeladatokat dolgozunk ki közösen az adott témában.

Nemzetköziség:

Képzéseink nagy része angol nyelven, nemzetközi kreatív igazgató mentorálásával folyik, így a munkáid eleve angol nyelven készülnek el.

Mintaprojektek:

A munkaerőpiaci helyzethez rugalmasan alkalmazkodunk, a résztvevők saját futó munkáikon vagy minta projekteken dolgoznak.

Közösség:

A gyakorlati tudást szakmai közegben, laza hangulat keretében sajátíthatod el, ahol többé nem vagy egyedül, végre lelkes társak várják, hogy veled alkothassanak. A kurzus alatt elkészített munkákból végül mindenki saját portfoliót készít, ami nagy segítséget nyújt az ügynökségekhez való bejutáshoz.

48 tanórás, 12 alkalmas. Szombati napokon 9.30 és 12.45 közt, 4 tanórás tömbökben.

Tervezett kezdés: 2024. január

A képzések végén vizsgafeladatként olyan személyre szabott prezentációs anyagot kell összeállítani, ami akár a saját vállalkozásban, akár a napi munka során tudástárként, best practice-ként használható, vagy egy állásinterjún színvonalas referenciamunkaként bemutatható.

Képzéseinket a Pannon Akadémián keresztül szervezzük, államilag nyilvántartásba vett, bejelentett képzésekként, melyek végén Tanúsítványt adunk. A képzés akkor a leghasznosabb a számodra, ha már van valamilyen diplomád, szakmai gyakorlatod, és szeretnél fejlődni, tippeket kapni a napi munkádhoz, esetleg üzleti, bölcsész vagy művészeti egyetemre jársz.

A Pannon Akadémia nyilvántartási száma B/2020/001637, az engedélyszáma E/2020/000149.

Az iskola szakmai vezetője Russell Skidmore kreatívigazgató, aki Londonban, Amszterdamban és Párizsban dolgozott art directorként és kreatívigazgatóként, számos nemzetközi branden, regionális koordinációban, 22 éves márkaépítési tapasztalata van. CIM (magas szintű angol marketing oktatási rendszer) akkreditált oktató.

Az iskola alapítója Füleki Bettina kreatív igazgató, reklámszövegíró, pszichológus, 18 éves szakmai tapasztalattal nemzetközi és magyar márkákon. Munkáit itt tudod megnézni.

Russell Skidmore, creative director, art director

Füleki Bettina, creative director, copywriter

260.000 Ft+ÁFA

Részletfizetési lehetőséggel.

Részvételi díjadat a céged is rendezheti, ebben az esetben vele kötünk szerződést.

Badschool hűségprogram

Minden régi és frissen beiratkozott diákunknak 10% kedvezményt adunk a 2. képzés teljes árából. Be better, be BAD!

Ár
260.000 Ft + ÁFA
Létszám
max 25 fő
Időtartam
12 alkalom, szombatonként 9.30-tól 12.45-ig

Diákjaink
mondták rólunk

Diákok
kreatív díjai

Diákjaink
munkái

Jelentkezés

Az alábbi űrlapot kitöltve tudod leadni a jelentkezésed az aktuális képzésünkre.

hu_HUHungarian

Iratkozz fel hírlevelünkre!